A Maszol tájékoztatása szerint a szenátus elfogadta azt a módosító javaslatot is, hogy a parlament utólagos jóváhagyására van szükség a vészhelyzet kihirdetéséhez vagy meghosszabbításához. Továbbá a szenátus által elfogadott tervezet szerint a kereskedelmi egységek kötelesek maszkot biztosítani a személyzetnek és a vásárlóknak. A vészhelyzet idején kinyithatnak az éttermek és kávézók teraszhelyiségei, ha betartják a közegészségügyi óvintézkedéseket. Ezen kívül pedig azt is elfogadták többek között, hogy nem szűnik meg a vészhelyzet alatt a kényszerszabadság-támogatás, így otthon maradhatnak a szülők a tanév végéig. A vészhelyzet lejárta utáni 90 napig érvényesek maradnak a különböző okiratok. A törvényt várhatóan már 15-én kihirdeti az államfő, de csak három nappal a Hivatalos Közlönybe való megjelenése után, 18-án lép hatályba. Ez azt jelenti, hogy három napig semmi nem korlátozza a polgárok életvitelét. A tervezetet illetően a képviselőház a döntő ház.