Az MTI tájékoztatása szerint javaslatot terjesztett elő az Európai Bizottság tegnap egy, a koronavírus elleni oltást  bizonyító európai uniós igazolvány létrehozására. Az Európai Unió végrehajtó testülete ezzel is elő kívánja mozdítani, hogy az európaiak szabadabban utazhassanak, és enyhüljenek a közös piac működését nehezítő rendkívüli intézkedések negatív hatásai – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben. Amennyiben egy tagállam továbbra is karantént vagy tesztelést ír elő az uniós oltásigazolvánnyal rendelkezők számára, erről értesítenie kell az Európai Bizottságot és az összes többi tagállamot, illetve meg kell indokolnia az ilyen intézkedést. A közleménye kitért arra is, hogy az igazolványokat digitális vagy papíralapú változatban állítják ki. Mindkét változat rendelkezik egy QR-kóddal, amely tartalmazza a szükséges kulcsfontosságú információkat. Az igazolvány díjmentesen lesz elérhető, és azt a kiállító tagállam hivatalos nyelvén vagy nyelvein, valamint angolul állítják ki. A be nem oltottakkal szembeni hátrányos megkülönböztetés megelőzése érdekében az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az oltási igazolvány mellett hozzanak létre olyan igazolványokat is, amelyek igazolják az elvégzett koronavírustesztek eredményeit, illetve azt, hogy az igazolvány tulajdonosa felgyógyult a koronavírus okozta megbetegedésből.