Erről a kormány még március elején elfogadott egy sürgősségi kormányrendeletet, de a parlament ezt csak ma szavazta meg.

„A parlament egy sürgősségi kormányrendeletet elfogadott, ami arról szól, hogy a román csapatoknak augusztus 1-ig van egyezségük az iraki kormánnyal. De az külön procedúra, hogy kivonják, a csapatokat. Én ezt kértem, hogy indítsuk el a tárgyalásokat annak érdekében, hogy vonjuk ki, de még nem döntött a román állam azzal kapcsolatosan, hogy mi lesz utána.”

-tájékoztatott Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának az elnöke. Év elején Irakban körülbelül félezer katona szolgált, viszont januártól már nem a hazai katonáknak kell járőrözniük, így többnek a küldetése is véget ért. A román csapatok 2005-től állomásoznak Irakban.