Az Országos Ifjúsági és Sport Szakszervezet szerint Novák Károly Eduárd egy évvel ezelőtt a forgalomban megrongálta a minisztérium BMW-jét, azóta pedig rejtegeti, hogy ne derüljön ki, fogyatékossága miatt nem ülhetett volna a kocsi volánja mögé, mivel azt nem módosították speciális igényeihez. A Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék ügyészsége nyomozást indított a sportminiszter ellen az ügyben. Novák Károly Eduárd a Facebook-oldalán hárította el az őt ért vádakat, amelyek szerinte diszkriminatívak és a valós motiváció szempontjából megkérdőjelezhető támadást jelentenek. Szerinte az ellene irányuló akció csak egyike azoknak a kísérleteknek, amelyekkel megpróbálják lejáratni, és megakadályozni abban, hogy szilárd kereteket építsen a romániai sport fejlesztéséhez. Kijelentette, hogy  megfelelő jogi eljárásokat fog tenni az ügyben. Novák Károly Eduárd gyorskorcsolyázóként kezdte sportolói pályafutását, de 1996 januárjában az olaszországi Colalbóba indult, amikor Maros megyében gépkocsibalesetet szenvedett, és amputálni kellett az egyik lábfejét. A gyorskorcsolyázást abba kellett hagynia, de nem adta fel, folytatta a sportolást. Protézist kapott és kerékpározni kezdett, és a 2012-es londoni parlamipián pályakerékpárral aranyérmet szerzett.