A romániai vezető politikusok pártállástól függetlenül hibának tartják, hogy az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának ülésén elutasították Románia schengeni csatalkozását. A schengeni övezet bővítéséhez az EU-tagországok mindegyikének jóvá kellett volna hagynia a határozatot, de Ausztria tartotta magát ahhoz a már korábban közölt álláspontjához, mely szerint nem egyezik bele Románia csatlakozásába. Hollandia ugyanakkor Bulgária csatlakozását nem támogatta, de mivel Romániáról és Bulgáriáról csomagban szavazott a testület, Románia a hollandok elutasítását is megkapta az osztrákok ellenkezése mellé. Klaus Iohannis államfő szerint mélységesen igazságtalan Romániával és az állampolgáraival szemben, hogy Ausztria ellenkezése miatt nem született konszenzus. Nicolae Ciucă kormányfő is csalódását fejezte ki, megalapozatlannak nevezte Ausztria vétóját. A miniszterelnök megköszönte a többi tagállamnak, az Európai Bizottságnak, az Európai Parlamentnek és más európai intézményeknek, hogy támogatták Romániát. Az USR elnöke is igazságtalannak nevezte a helyzetet. Cătălin Drulă szerint Lucian Bode belügyminiszternek le kell mondania. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök gyalázatos döntésnek nevezte Ausztria vétóját.