Az idegenforgalmi szolgáltatások tavalyhoz képest akár 20 százalékkal is megemelkedett árai arra kényszerítették az utazni vágyó romániaiakat, hogy olcsóbb szálláshelyeket válasszanak, így ez az első olyan nyár, amikor a hegyvidéki úti célok népszerűbbek, mint a tengerpartiak – derül ki a Travelminit.ro adataiból. A szállásfoglaló platform vezérigazgatója, Rigó Ferenc szerint 2022 júniusa és augusztusa között a romániai szálláshelyeken az éjszakánkénti szállásdíj 21 százalékkal emelkedett, a romániaiak foglalásának összértéke pedig csak 7 százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy a turisták most az olcsóbb szálláscsomagokat választották, vagy lerövidítették tartózkodásuk időtartamát. Az említett időszakban a tengerparton Eforie Nord, Costineşti, Mamaia és Eforie Sud bizonyult a legnépszerűbbnek, míg a hegyvidéki úti célok között az első helyeken Brassó, Predeal, Buşteni és Sinaia állt. A gyógyfürdőhelyek között Szováta, Parajd, Püspökfürdő és Herkulesfürdő volt a legkeresettebb, a nagyvárosok közül Nagyváradon, Nagyszebenben, Bukarestben és Kolozsváron regisztrálták a legnagyobb számú foglalást. Tavalyhoz képest a hegyvidéken 45 százalékkal nőtt a foglalások száma, míg a tengerparti üdülőhelyeken ez a növekedés csak 41 százalékos volt.