A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Nicolae Ciucă tegnap bejelentette, hogy a koalíció vezetői holnap tanácskoznak az államelnök-választás dátumáról. A politikus a sajtónak elmondta, hogy a PNL csak a június 9-i választások hivatalos eredményeinek közzététele után dönt a további stratégiájáról. Ciucă kifejtette, hogy a korábbi választások esetében már legkésőbb az urnazárás utáni harmadik napon közzétették a végleges eredményeket, idén ez a nyolcadik napon sem történt meg. Ha ez megismétlődik a szeptemberre tervezett államelnök-választáson is, az befolyásolni fogja az iskolai tanévet – vélekedett. Ezért szerinte a koalíciónak elemeznie kell az időpontváltoztatás lehetőségét, amit holnap tesznek majd meg.