Betiltásának vasárnapi hatályba lépése előtt a TikTok rövid videós alkalmazás szombaton késő este megszüntette működését az Egyesült Államokban, elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az Apple és a Google alkalmazástelepítő szolgáltatásaiból is. A TikTok amerikai működtetését korlátozó, illetve a kínai tulajdonlását megtiltó törvény beterjesztői azzal érveltek, hogy a kínai anyavállalat a Kínai Kommunista Párt által irányított kormány felügyelete alatt működik, és ilyen módon az amerikai felhasználók adatai közvetlenül eljuthatnak az Egyesült Államok legnagyobb külföldi versenytársának tekintett ország kormányzati szerveihez.Donald Trump szóvivője korábban azt mondta, hogy a megválasztott elnök a beiktatása után lépéseket fog tenni a TikTok amerikai működésének fennmaradásáért. A ma hivatalba lépő elnök szombaton pedig már úgy fogalmazott, hogy valószínűleg 90 napos haladékot ad a platformnak egy esetleges tiltás alól. Legfrissebb információk szerint a TikTok bejelentette, hogy helyreállítja szolgáltatásait az Egyesült Államokban, miután Donald Trump megválasztott elnök tegnap kijelentette, hogy vissza fogja állítani az alkalmazás hozzáférését az USA-ban, amikor újra hatalomra kerül – jelentette a Reuters.