A mezőgazdasági minisztérium közlése szerint ahhoz, hogy megkapják a támogatást, az igénylőknek legalább 3 ezer négyzetméteres területen kell fokhagymát termeszteniük, és hektáronként minimum 3 ezer kilogrammos mennyiséget kell értékesíteniük, amit igazoló iratokkal kell bizonyítaniuk. Az igénylő gazdáknak ugyanakkor szerepelniük kell az illetékes önkormányzat nyilvántartásában. Idén július elseje és november 20.-a között kell értékesíteni a terményt, az ezt bizonyító okiratokat pedig november 27-ig kell benyújtani a megyei mezőgazdasági igazgatóságokhoz.