Hatvan személyből és négy kutyából álló kereső- és mentőegységet küld Románia a földrengés sújtotta Törökországba – nyilatkozta tegnap délután a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője. Raed Arafat rámutatott, Románia az európai polgári védelmi mechanizmus keretében ajánlotta fel a segítségét a török hatóságoknak. Raed Arafat megerősítette, hogy hazaszállítják a földrengés érintette régióban levő kilenc romániai egyetemistát, illetve Románia felajánlotta, hogy segít a Törökországban rekedt más európai polgárok hazaszállításában is. Tegnap hajnalban  a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés volt Törökország és Szíria határának közelében. Mintegy tíz perccel később újabb, 6,7-es erősségű földmozgás történt ugyanabban a térségben, majd 9 órával később egy 7,6-os erősségű földrengést észleltek, az első epicentrumától mintegy 80 kilométerre. Csak Törökországban a halottak száma meghaladta az 1100-at, a sérülteké a 7600-at.