Az MTI tájékoztatása szerint hatmillió gyermek van közvetlen veszélyben Ukrajnában, tekintettel a kórházak és iskolák elleni támadásokra – közölte ma hajnalban a Save the Children nevű nemzetközi segélyszervezet. Összesítésük szerint az ukrajnai harci cselekmények következtében eddig 489 iskola és 43 klinika szenvedett károkat, vagy semmisült meg. A szervezet hangsúlyozta, hogy a háborús helyzet miatt a gyerekek ötöde hagyta el Ukrajnát. Az ország ostromlott térségeiben maradt gyermekek a halálfélelemmel kénytelenek megbirkózni, miközben hiányt szenvednek élelmiszerből, tiszta ivóvízből és orvosi ellátásból is. Az ENSZ adatai szerint az orosz hadművelet február 24-i kezdete, óta legalább 59 gyermek vesztette életét, ugyanakkor sajtójelentések arra utalnak, hogy a valós szám már háromjegyű lehet.