Németország parlamentje határozatot szavazott meg pénteken, amely felhívással fordul az Európai Bizottsághoz, hogy léptesse életbe a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezésben foglaltakat. A dokumentum kijelenti, hogy Európában a kisebbségek védelme és támogatása még mindig nem számít magától értetődőnek, ezért tartják fontosnak, hogy a Bundestag és a német kormány támogassa az első olyan kezdeményezést, amely átfogó jogi keretet biztosítana a nemzeti kisebbségek védelmére és megerősítésére az Európai Unió szintjén. Vincze Lóránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, a kezdeményezés ötletét megfogalmazó Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke úgy fogalmazott, az eddigi legfontosabb támogatást sikerült most megszerezni.