Frissítette az 1997-ben elfogadott bölcsődeépítési jogszabályt a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért Minisztériuma – közölte tegnap a tárca sajtóirodája. A közleményben Cseke Attila miniszter emlékeztetett: a lakások építésére vonatkozó rendelkezést legutóbb 2002-ben módosították, azóta nem változott az építkezések szabályozása. A tárcavezető elmondta, az elavult rendelkezések törlésére azért volt szükség, mert a 24 éve elfogadott szabályozás nem felel meg napjaink valóságának. Az új rendelkezések szerint 5-10 négyzetméter szabadtéri játszóterület jut minden gyermekre, a bölcsődében működtetett orvosi rendelőnek legalább 16 négyzetméternek kell lennie, illetve belterületen legalább 8 köbméternyi levegő kell hogy jusson szobánként minden gyermekre. Az új rendelkezések a Hivatalos Közlönyben való megjelenésük után lépnek hatályba.