Az RMDSZ Nőszövetségének közleményéből kiderül, hogy az önkéntesek bátorító gondolatokra és a valódi, hiteles információkra alapozott beszélgetésekkel minél több idős emberhez szeretnének elérni, akiket arról biztosítanak, hogy ezekben a nehéz időkben sincsenek egyedül. Az önkéntesek jelentkezését november 13-tól várják. A Nőszervezet április elején indította el a Halljuk egymást! mozgalmat, amely a kijárási tilalom idején közel 4000 idősnek jelentett fontos támaszt, élő kapcsolatot a külvilággal. A mozgalomban résztvevő 1000 önkéntes vállalta, hogy 2-3 naponta felhívja az egyedül élő idős személyeket, és hiteles forrásból tájékoztatja őket az aktuális járványügyi helyzetről. Emellett az akció kötetlen beszélgetéssel a bezártság okozta elszigetelődés, elmagányosodás érzésének csökkentését is elősegítette.