Több kolozsvári állami- és magániskolát, valamint a Babeș-Bolyai Tudományegyetemet (BBTE) terrortámadással fenyegették meg pénteken. A riasztásra azután került sor, hogy kilenc oktatási intézmény elektronikus levelet kapott egy Edina Suciu néven bejelentkező személytől, amelyekben azzal fenyegetőzött, hogy lőfegyverrel támadnak, hogy minél több embert megöljenek.
Azt tervezi, hogy ma elköveti Románia történetének egyik legnagyobb támadását. A lehető legtöbb embert szándékszik megölni, több lőfegyverrel lesz felfegyverkezve, és felkeresi az e-mailben említett összes iskolát. Különböző dolgokat is kicserélt különböző helyeken az iskolák körül – tette közzé a fenyegető üzenetet a Știridecluj.ro. A bűnüldöző szervek, a kolozsvári rendőrség és a SRI jelenleg is ellenőrzik a helyzetet, és próbálják ellenőrizni a fenyegetés valóságtartalmát. A George Coșbuc Nemzeti Kollégium vezetősége megerősítette a portálnak, hogy fenyegető e-mailt kaptak, és sürgős intézkedéseket rendeltek el. Amalia Gurzău, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség szóvivője elmondta, hogy ma hajnalban 4 óra 18 perckor 9 kolozsvári oktatási egység, állami és magániskola e-mail címére küldtek fenyegető levelet. Az oktatási intézmények kora reggel értesítették a rendőrséget. Több rendőrségi csapatot küldtek ki az összes érintett intézménybe, az iskolákat felügyelő biztonsági cégeket is riasztották, és eddig nem találtak olyan gyanús elemeket vagy tárgyakat, amelyek veszélyeztetnék a biztonságot, a fenyegetést nem erősítették meg. A hatóságok vizsgálódnak, hogy azonosítsák az üzenetek küldőit, és megtegyék a szükséges jogi lépéseket, közölte a rendőrség.