Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester a hivatalos határidő lejárta előtt tegnap megfellebbezte az ügyében kedden hozott, a hatósági felügyelet elrendeléséről szóló döntést.  A korrupcióellenes hatóság hétfőn tanúként behívta Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert a székházába, ahol kiderült, hogy már vádlottként tartják nyilván és 24 órára őrizetbe vették. Az DNA kérte, hogy a városvezetőt és azt az üzletembert, akit a polgármester megvesztegetésével gyanúsítanak harminc napra helyezzék előzetes letartóztatásba. A Maros Megyei Törvényszék azonban kedden mindkettőjüket hatósági felügyelet alá helyezte hatvan napra.  A törvényszék honlapja szerint a döntés ellen szerdán fellebbezett az üzletember, és december 12-én, tehát tegnap a hivatalos határidő lejárta előtt Soós Zoltán is. A honlapon egyelőre nincs feltüntetve, hogy mikor tárgyalják a fellebbezéseket.  A DNA keddi közleménye szerint Soós Zoltán 2021-2024 között 1 millió lej értékben fogadott el műtárgyakat egy üzletembertől cserében azért, hogy a városháza közbeszerzési szerződéseket kössön az illető cégével és időben fizessen. Az elöljáró Facebook-bejegyzésben ártatlanságát hangoztatta, és tudatta, hogy továbbra is szabadon folytathatja polgármesteri munkáját – írja a Székelyhon.