Míg a jármű állapotáért Romániában százezer kilométerig vagy másfél évig állnak jót a gyártók, külföldön ez az arány százezer kilométer vagy három év. A Dacia Renault vezetősége, saját bevallása szerint, marketingfogásként döntött így. Külföldön ugyanis a márka kevésbé ismert, és többe kerül maga az autó is. A szakértők szerint azonban az igazi ok az utak állapota mögött húzódik meg. Az új honi járművet először júniusban, a genovai autószalonban mutatják be.