Az MTI tájékoztatása szerint az amerikai kormány tegnap cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint Joe Biden amerikai elnök a következő napokban esedékes európai útja során Ukrajnába látogatna. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője a Twitteren közölte: Biden utazásának középpontjában az áll majd, hogy támogatást gyűjtsön a világban az ukrán nép javára és Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai háborúja ellen. Psaki később megerősítette, hogy Biden a brüsszeli találkozóit követően pénteken Lengyelországba látogat. Az amerikai kormány korábban figyelmeztetést adott ki állampolgárainak, hogy ne látogassanak Ukrajnába, mivel az “háborúban álló ország”. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Biden szerdán Európába utazik. Csütörtökön Brüsszelben a NATO, az Európai Unió és a legfejlettebb ipari országok alkotta G7-ek rendkívüli csúcstalálkozóján vesz részt. Biden másnap Varsóba utazik, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Andrzej Duda elnökkel.