Körülbelül 11 százalékkal esett vissza az országos gázfogyasztás az első negyedévben 2021 azonos időszakához képest- derül ki a Petrom legutóbbi jelentéséből. Ez a jelentős visszaesés azért van, mert a tél viszonylag enyhe volt, illetve nem termelt az ország legnagyobb fogyasztója, az Azomureș. A marosvásárhelyi vegyipari kombinát a teljes hazai gázfogyasztás 9 százalékát adja. A Petrom jelentése szerint az első negyedévben elfogyasztott gázt 372 lej/MWh átlagáron vásárolták a szolgáltatók. Egy évvel korábban 71 lej volt az átlagár, vagyis az energiahordozó körülbelül ötszörösére drágult. A piaci árak az következő időszakban sem csökkennek. A január 1. és március 31. között kötött közép-, illetve hosszútávú gázszállítási szerződésekben szereplő átlagár 469 lej/MWh volt. Egy évvel korábban még 81 lejes átlagárral kötöttek ilyen tranzakciókat, a drágulás tehát öt és félszeres volt. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a lakosság szabályozott, maximum 310 lej/MWh áron kapja majd a gázt, míg a gazdasági szereplők 370 lej/MWh-t fizetnek majd érte. Ez nagy nyomást jelent majd a költségvetés számára, a különbözetet ugyanis a kormánynak kell majd megtérítenie a szolgáltatóknak.