Több mint harminc erdélyi magyar település címerét, illetve zászlaját fogadta el tavaly júniusban a bukaresti kormány ezzel biztosítva azok szabad használatát. Ennek ellenére azonban tegnap a brassói táblabíróság érvénytelenítette Sepsiszentgyörgy zászlajának elfogadásáról hozott kormányhatározatot. A sepsiszentgyörgyi zászló engedélyezését a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma és a – magyar szimbólumok és feliratok ellen perek százait indító – Méltóságért Európában Polgári Egyesület hiúsította meg. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere egy tavaly decemberi sajtóértekezleten azt mondta: tudomása szerint a két szervezet a „románok jelenlétére” utaló jelképeket hiányolja, és azt nehezményezi, hogy a városzászló a székely zászló (arany és kék) színeit tartalmazza.