Több miniszterelnök-helyettest szeretne a kormányban látni a Szociáldemokrata Párt és a korábbi koalíciós megállapodástól eltérően cserélne minisztériumokat a PSD és a Nemzeti Liberális Párt, ez pedig veszélybe sodorja az RMDSZ környezetvédelmi tárcáját, amit jelenleg Tánczos Barna miniszter tölt be, írja a HotNews.ro politikai forrásokra hivatkozva. A három párti kormánykoalícióban javában készülnek a május végén / június elején esedékes kormányváltásra, amely nemcsak a miniszterelnöki cserével, hanem különböző tárcák élére kinevezett politikusok rotációjával is együtt járna. Erről azt állította Kelemen Hunor, hogy elvileg nem érintené az RMDSZ-t, miután az erről szóló megállapodás a PSD és PNL között köttetett, de a Hotnews forrásai szerint nem lehet ezt készpénznek venni. politikai források azt állítják, Marcel Ciolacu PSD-elnök megújította Ciucănak tett ajánlatát, miszerint a közlekedési minisztérium megtartásáért cserébe átadná a liberálisoknak az igazságügyi, illetve az európai alapok minisztériumát. A szociáldemokraták a külügyminisztériumról is hajlandók lemondani, és támogatnák a környezetvédelmi minisztérium átvételét az RMDSZ-től a PNL javára, cserébe a kormányfőtitkárságáért. Ha ez megtörténne, és a környezetvédelmi minisztériumot valóban a PNL venné át az RMDSZ-től, akkor az RMDSZ engesztelésképp a kulturális minisztériumot kaphatná meg a PSD-től. A Hotnews megjegyzi, egyelőre még nincsenek egyértelmű döntések, a tárgyalások a jövő héten folytatódnak – írja a Transtelex.