Így pedig jogerőre emelte az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség összeférhetetlen tevékenység miatti elmarasztalását. Az ítélet kivonata tegnap jelent meg a bíróság honlapján. A jogerőre emelkedett határozatában az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség három évre eltiltotta a köztisztségek viselésétől a politikust, aki jelenleg az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke. A feddhetetlenségi ügynökség 2017-ben a korrupcióellenes ügyészség eljárásával párhuzamosan folytatott vizsgálatot Horváth Anna ellen. Ebben megállapította, hogy Horváth Anna alpolgármesteri minőségben 2013-ban részt vett egy olyan kolozsvári önkormányzati ülésen, amelyen 90 ezer lej támogatást szavaztak meg a Claudiopolis egyesületnek, amelynek az elnöki tisztségét töltötte be, és 30 ezer lej támogatást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek, amelytől előadóként kapott juttatásokat.