Az Agerpres tájékoztatása szerint jóváhagyta tegnapi ülésén a Pénzügyi Felügyelet tanácsa a gépjármű-biztosításokkal kapcsolatos határozat módosítását, amely szerint a kötelező gépjármű-biztosítás megkötését az eddig használt, papír alapú biztosítási kötvény mellett annak elektronikus változatával is igazolni lehet. A határozat ugyanakkor azt is leszögezi, hogy az illetékes hatóságok által végzett ellenőrzéskor igazolható a kötelező biztosítás megléte a kötvénynyilvántartó adatbázisból közvetlen lekérdezéssel nyert információ révén is. A módosítások a Hivatalos Közlönyben való megjelenéstől számított három nap után lépnek érvénybe.