Mintegy 400 személy – köztük rendőrök, csendőrök, kriminalisztikai szakemberek, vadőrök, erdészek és hegyimentők – vett részt a Maros megyei, mezőméhesi lakóház felgyújtásával gyanúsított 37 éves férfi felkutatásában. A keresés során a hatóságok a lakosság segítségét is kérték. A Maros megyei rendfenntartó egységek mellett a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó Kolozs megyei rendőrök és Szeben megyei keresőkutyás egységek is részt vesznek a kedd délután óta zajló akcióban. A keresés éjszaka is folytatódott, eddig azonban nem jártak sikerrel. A hatóságok hangsúlyozták, hogy az akció továbbra is folyamatban van. A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint kedden reggel egy 46 éves nő hívta az 112-es segélyhívót, és bejelentette, hogy mezőméhesi lakóházát felgyújtották, lánya pedig nagy valószínűséggel az épületben tartózkodik. A tűzoltók már csak a nő elszenesedett holttestét találták meg a házban. Később kiderült, a korábbi elrablója végezhetett vele. A rendőrség nyomatékosan figyelmeztet, hogy aki felismeri, ne próbáljon kapcsolatba lépni vele, hanem azonnal hívja a 112-es sürgősségi számot. A férfi korábban gyilkosság miatt ült börtönben – Maszol.