A Krónika tájékoztatása szerint a megyei és helyi tanácsok jobboldali többségének kialakítása érdekében együttműködést javasol a Nemzeti Liberális Pártnak a Népi Mozgalom Pártja – közölte Eugen Tomac pártelnök, aki hozzátette, hogy az elért eredményük lehetővé teszi, hogy a PNL-es kollégáik számára együttműködési megállapodást ajánljanak fel, amely révén ott, ahol erre lehetőség van, együtt alakítsanak ki egy jobboldali többséget. A párt vezetője azt is elmondta, a javaslatot már továbbították Ludovic Orban kormányfőnek, a Nemzeti Liberális Párt elnökének, és várják a PNL válaszát. A Mentsétek meg Romániát Szövetséggel való együttműködésről Tomac úgy nyilatkozott, ez a kérdés még nyitva áll. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a PMP önállóan indul a parlamenti választásokon.