Ma lép hatályba az Ilie Bolojan vezette kormánynak a 2025/141-es számú jogszabállyal, felelősségvállalással elfogadott első deficitcsökkentő intézkedéscsomagja, amelynek a Hivatalos Közlönyben megjelent végleges változatában szereplő főbb adóügyi intézkedések között szerepel az általános áfakulcs 19 százalékról 21 százalékra történő emelése. A 2 százalékos áfaemelés mától minden olyan árura és szolgáltatásra vonatkozik, amelynek jelenleg 19 százalékos az áfakulcsa – ez pedig legalább 2 százalékos drágulást jelent olyan termékkategóriák esetében, mint például a ruházat, a cipő, a háztartási gépek. Vagyis, ha csak az áfaemelés hatását vizsgáljuk, akkor például egy póló vagy kozmetikum, ami jelenleg 100 lejbe kerül, mától 2 lejjel drágul. Míg az eddigi 90 lejes távközlési (mobiletelefon, internet és/vagy kábeltévé) előfizetés 1,8 lejjel drágul. Ezzel párhuzamosan megszűnik a korábban 5, illetve 9 százalékos kedvezményes áfa, mindkettő helyébe egy 11 százalékos kulcs lép érvénybe, kivéve az ingatlanokat, ahol az eddigi 9 százalékról rögtön 21 százalékra ugrik az áfa. Ez áremelést hoz az ingatlanpiacon, hiszen ez azt jelenti, hogy egy júliusban még nettó 100 000 euróért kínált otthonért áfával az eddigi 109 000 euró helyett 121 000 eurót kell fizetni, ami 12 000 eurós drágulást jelent. Az áfa 5 százalékról 11 százalékra történő emelése nyomán drágulnak a tankönyvek, könyvek, újságok és magazinok, továbbá a kastélyok, múzeumok, emlékházak, történelmi emlékművek,, állat- és növénykertek belépői, a tűzifa és a hideg évszakban bizonyos fogyasztói csoportok számára biztosított hőenergia. Az élelmiszerek esetében a 9 százalékról 11 százalékra emelt áfa 0,44 lej drágulást jelent egy kilogramm hús esetében, amely jelenleg 22 lejbe kerül, míg egy kilogramm 8 lejes rizs ára 16 banival drágul. A gyógyszerek, az energia, a víz és a csatorna díja is 9 százalékról 11 százalékra emelkedik. Mától ugyanakkor emelkednek az alkohol, a dohány és az üzemanyagok jövedéki adói is. Vagyis drágul a cigaretta, nő a különböző szeszes italok ára. A jövedéki adó 10 százalékos emelése nyomán pedig a benzin ára literenként 0,43 lejjel, a gázolajé pedig literenként 0,40 lejjel emelkedik – Krónika.