Donald Trump amerikai elnök hatalomból való eltávolítását fontolgatja kormányának több tagja, köztük miniszterek is, miután az elnök hívei megostromolták az amerikai kongresszus épületét – írja az amerikai sajtó. Ezt a lépést azért tennék meg, mert attól tartanak, hogy Trump a hivatali idejéből még hátralévő két hét alatt további károkat fog okozni az Egyesült Államoknak. Az elnököt a 25. alkotmánykiegészítés alapján távolíthatnák el mandátuma lejárta előtt a Fehér Házból. Az alkotmánykiegészítés értelmében nyolc miniszternek valamint az alelnöknek a szavazatával lehet lemondatni egy elnököt. Az amerikai sajtóban megjelent beszámolók szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyien támogatnák ezt a lépést. Donald Trump egyébként ma hajnalban, Twitteren közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, január 20-án új adminisztrációt iktatnak be és mostantól arra fog koncentrálni, hogy zökkenőmentesen és rendezetten adja át a hatalmat.