Több mint 4 perces hátrányt dolgozott le a Dakar-rali utolsó versenynapján Gyenes Emánuel, aki az utolsó szakaszt megnyerve az összetettbeli elsőséget is begyűjtötte a kategóriájában. A szatmárnémeti motoros, a szervízcsapat nélkül versenyzők számára fenntartott Original by Motul kategóriában indult, ahol a francia Benjamin Melot volt az egyik fő riválisa. Az utolsó szakasz dűnékkel teli terepe utóbbinak kedvezett ugyan, Gyenes pedig egy nappal korábban még amiatt bosszankodott, hogy a viadal első hetében nem tudott nagyobb előnyre szert tenni. A második helyről vágott neki a 12. etapnak, de nagyot motorozott a mai nap, és nem csak a szakaszt nyerte meg, hanem a kategóriáját is. Szaúd-Arábiában 2020 után másodjára hódította el a világ legnehezebb sivatagi terepralijának serlegét a szervízcsapat nélkül versenyzők kategóriájában. Korábban 2011-ben és 2015-ben a Maraton kategóriában zárt az első helyen. Ez volt pályafutása 15. Dakar-ralija, az összetettben az előkelő 20. helyen zárt, míg a Rally 2-es kategóriában a 10. helyen végzett.