Jelentős torlódás alakult ki a román-magyar határon a hétvégén

Az országos határrendészet közlése szerint a román-magyar határon 21 142 személy haladt át szombaton: 10 909-en jöttek be az országba, 10 233-an pedig kiléptek. Ebből a hatóságok 7 999 személyt küldtek lakhelyi elkülönítésbe. A román hírtelevíziók beszámolói szerint vasárnap is hatalmas volt a sor. Az emberek tömegbe verődtek és nem tartották egymástól megfelelő távolságot, növelve […]

Télen veszélyesebb lehet a koronavírus-járvány második hulláma a WHO szerint

Az  Egészségügyi Világszervezet közlése szerint egyre több európai ország oldotta fel a napokban a korlátozásokat, viszont most a felkészülés, és nem az ünneplés ideje kellene hogy legyen. Jelentésük szerint erősíteni kell a közegészségügyi rendszert, fejleszteni a kórházak kapacitását, mivel télen, más fertőző betegségekkel egy időben jelentkezhet a járvány újabb hulláma.

Ismertette Raed Arafat a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat

A magánvállalatoknak és közintézményeknek kötelességük úgy megszervezni a tevékenységet, hogy az alkalmazottak távmunkában dolgozhassanak. Ha erre nincs mód, gondoskodniuk kell a járványtani szűrés biztosításáról. Az alkalmazottak belépéskor fertőtlenítsék a kezüket és tartsák be az irodai munkavégzésre vonatkozó szabályokat. Az 50-nél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál és közintézményeknél több időpontot kell megszabni a munkaidő elkezdésére és befejezésére. […]

Szeptember előtt nem lesznek tömegrendezvények

Jelentette ki Bogdan Gheorghiu kulturális miniszter. Azt is hozzátette, hogy  hivatalosan nem írhatják elő, viszont szeptember előtt nem ajánlatos  1000 főnél nagyobb közönséget megmozgató rendezvényeket szervezni. A kulturális minisztérium azt kérte, hogy második körben nyithassanak ki a színházak és mozik is, de a járványügyi szakértők ezt nem támogatták. Azt is elmondta a miniszter, hogy a […]

Június elsejéig jár az állami támogatás a kényszerszabadságra küldött alkalmazottaknak

Jelentette be a kabinet tegnapi ülése után Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes. Bizonyos ágazatok esetében június 1-je után is érvényben maradhat a támogatás, a járványhelyzet alakulásának függvényében. Az egészségügyi ellátásra vonatkozó rendelet előírja, hogy a családorvosok, illetve a járóbeteg-rendelők szakorvosai továbbra is folytathatják a távkonzultációt. További összegeket különítenek el a koronavírus-fertőzött és a karanténban levő személyek betegszabadságának […]

Jelenleg 42 koronavírusos egészségügyi alkalmazott van Maros megyében

A járvány kezdete óta 108 egészségügyben dolgozó személy fertőződött meg. A közegészségügyi igazgatóság jelentése szerint a megbetegedettek közül egy személy életét vesztette, 65 személyt pedig gyógyultnak nyilvánítottak. Egy hét alatt a fertőzöttek száma nyolccal emelkedett. Korábban egy hét alatt több, mint húsz egészségügyben dolgozóról derült ki, hogy megfertőződött. A közegészségügyi igazgatóság jelentése szerint azoknak, akik […]

Nem vágható le senki a közműhálózatról a vészhelyzet alatt

A Transindex tájékoztatása szerint a kormány tegnapi sürgősségi rendelete értelmében az elkövetkező 30 napban a szolgáltatók nem vághatják le a  vizet, az áramot vagy a gázt a fogyasztóktól, ha ezek nem fizetik a rezsit. Ugyanakkor arról is döntöttek, hogy június 15-ig tolták ki a részletek és kamatok kfizetésének halasztására vonatkozó igénylés határidejét.  Florin Cîțu pénzügyminiszter […]

Nem lesz idén szóbeli vizsga az érettségin

A Krónika tájékoztatása szerint a román kormány eltörölte az idei érettségi szóbeli vizsgáit a koronavírus-járvány miatt. A tanügyi törvény módosítását célzó kormányrendelet értelmében ehelyett a középiskolai átlagot fogják figyelembe venni, vagy speciális tanúsítványt fognak kibocsátani. Mint ismeretes, az iskolák ebben a tanévben zárva maradnak a járvány miatt, és csak a nyolcadikos és tizenkettedikes diákok térnek […]

1053-ra nőtt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma

Közölte tegnap este a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A legutóbbi 7 áldozat 49 és 90 év közötti volt és Bukarestből, Galac, Suceava, Maros, és Bákó megyéből származtak. A Bákó megyei nő esetében nem ismertek a kórelőzmények, de a többiek mind más betegségekben is szenvedtek.

Lejárt a szükségállapot

Az  országos vészhelyzeti bizottság tegnap este kidolgozta a mától 30 napig tartó vészhelyzetre vonatkozó szabályokat. Mától tehát a településeken belül nem kell nyilakozatban megnevezni a lakhelyelhagyás célját.A településekről csak indokolt esetekben lehet elutazni, saját felelősségre kitöltött nyilatkozattal. Az üzletekben, tömegközlekedési eszközön, a munkahelyen és más nyilvános, zárt térben kötelező a védőmaszk viselése. Kinyitnak a parkok, […]

Hírarchivum