Az igazságügyi minisztérium vizsgálati csoportjának jelentése szerint több ezer oroszországi, ukrajnai és moldovai köztársaságbeli igénylőnek adtak román állampolgárságot illegális módon, a hivatalos kérvényezés megkerülésével anélkül, hogy a kérvények és az azokat alátámasztó dokumentumok hitelességét ellenőrizték volna.Feltételezhető, hogy az állampolgársággal járó európai uniós útlevélre van igazából szükségük, amivel szabadon, vízum nélkül utazhatnak azután Nyugat-Európába.A legfőbb ügyészség bűncselekmény fennállásának gyanújával indított vizsgálatot csúszópénz adásának és elfogadásának, illetve a bizonyítékul szolgáló okiratok eltüntetésének vádjával.