Az államfő a roma holokauszt európai emléknapja alkalmából megfogalmazott mai üzenetében emlékeztetett arra, hogy 80 évvel ezelőtt kezdte el az Antonescu-rezsim a romák deportálását a Dnyeszteren túli területekre. Klaus Iohannis megállapította, hogy Románia több mint két éve nehéz helyzetben van a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt, és ez idő alatt „aggasztóan” fokozódott a gyűlöletbeszéd, terjedtek a diszkriminatív és rasszista üzenetek, különösen a nyilvánosságban. Hangsúlyozta: továbbra is az oktatás a legfontosabb eszköz arra, hogy a történelem sötét epizódjai többé ne ismétlődhessenek meg. Az államfő úgy vélekedett: Románia példát mutatott a régióban, mivel az első uniós tagállamok között volt, amelyek országos stratégiát fogadtak el az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzésére és leküzdésére