Történtek biztató lépések a bizalmi légkör helyreállítása felé Magyarország és Ukrajna között, azonban hosszú még az út odáig, és sok munkára lesz szükség, amire Magyarország készen áll – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Ungváron. leszögezte, hogy a budapesti kormánynak az az elvárása, hogy a kárpátaljai magyarok visszakapják a 2015-ben meglévő jogaikat. Szijjártó hangsúlyozta, hogy Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. A háborút elítéli. A tegnap, Ungváron zajlott sajtótájékoztatón Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter közös érdeknek nevezte a jószomszédi viszony helyreállítását. Andrij Jermak, az elnöki iroda vezetője elmondta, hogy a tárgyalásokon téma volt az Orbán–Zelenszkij-találkozó is, és közeledtek a felek álláspontjai.