Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikai alelnöke ma azt mondta, azért kell felelősségvállalással bevezetni ezt a jogszabályt, mert a parlamenti eljárás miatt nagyon elhúzódna a bevezetése, és emiatt a munkatörvénykönyvet sem lehetne alkalmazni, hiszen a két törvény kiegészíti egymást. Így például a társadalmi párbeszéd törvénye szabályozza a kollektív munkaszerződések rendszerét is. A politikai alelnök ma azt mondta, ennek a törvénynek a bevezetése után sokkal kisebb szerepe lesz az államnak a szociális dialógusban.