Bethlen Gábor egészalakos szobrának leleplezésével kezdődött a Magyar Református Egység Napja szombaton, Gyulafehérváron. A leplet Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke jelenlétében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke oldotta le a nagyváradi Deák Árpád szobrászművész alkotásáról. A nagyszínpadon, a több ezer résztvevő előtt elsőként Kató Béla püspök szólt az egybegyűltekhez, majd pedig Gabriel Pleșa polgármester beszélt a közös múlt és jövő fontosságról. A kormány vallásügyi államtitkára, Victor Opaschi a történelmi magyar egyházak társadalomformáló szerepét emelte ki, majd pedig Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tartotta meg ünnepi beszédét, melyben köszönetet mondott a helyi polgármesternek, amiért a Bethlen Gábor szobor szimbolikus helyre, a gyulafehérvári várba kerülhetett. Szerinte ez is jelzi, hogy a gyulafehérvári többségi román közösség befogadta a kisebbség hősét. Novák Katalin köztársasági elnök beszédében kijelentette, többek között, hogy a köldökzsinórt az anyaország és a tőle elszakított magyarok között soha nem fogják és soha nem hagyják elvágni. Felelevenítette azt, hogy egy nappal korábban tíz dél-erdélyi felújított református templomot szenteltek újra. Az ünnepség elején, a szoboravatáskor lezajlott incidenst leszámítva békésen zajlott le a Magyar Református Egység Napja.