Augusztus 13-án 11 órakor a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat keretében szentelik fel a négy évig restaurált impozáns Szent Mihály-templomot. Háromnapos eseménnyel készülnek, amelynek keretében ünnepélyes koncertekre és a felújított oltár felszentelésére is sor kerül. A projektnek, amely 7 millió euróba került, az Európai Unió volt a legfontosabb támogatója. Tőlük több mint 4 millió eurót kaptak, végül a magyar kormány nyújtott támogatást a templom befejezéséhez, és a romániai egyházügyi államtitkárság és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal is támogatta, valamint adományokból és a plébániai önrészből sikerült végül felújítani az épületet – részletezte a tegnapi sajtótájékoztatón Illyés Szabolcs György projektmenedzser.