Az országnak így első alkalommal sikerült teljesíteni az uniónak ezt az elvárását. Nem működik azonban az üveg újrahasznosítása. Szakemberek szerint ennek az lehet az oka, hogy a lakosság nagy része még mindig nem gyűjti szelektíven a hulladékát. Csonta László szerint ehhez az is hozzájárul, hogy sokkal nehezebb szelektíven gyűjteni a szemetet, mint egy helyre rakni mindenféle hulladékot.

„Kellenek beruházások ahhoz, hogy ez tudjon működni, kell a lakosság, aki szelktíven és tisztán gyűjti ezeket a hulladékokat, de sajnos most itt a válságban az is kérdésessé vált, hogy begyűjtjük a hulladékot, de mit teszünk azután vele, mert eléggé elfogytak a bevásárlók.”

-mondta el korábban híradónknak a környezetvédő. Úgy gondolja környezetvédelmi szempontból is több előnye lenne annak, ha egyre többen gyűjtenék szelektíven a hulladékot.

„A már meglévő termékek csomagolóanyagjait újra lehetne hasznosítani, és ezáltal kevesebb elsődleges nyersanyagra lenne szükség, ugyanakkor meg kevesebb hulladék kerülne a lerakókra és ez nagyon fontos szempont, mert jelentős térfogatot képviselnek, tehát hamarabb feltelnek a lerakók, illetve nagyon sokáig bomlanak le.”

-magyarázta CsontaLászló. Romániában egyébként évente 9 millió tonna szemetet termel a lakosság, és ebből két és fél millió tonnát nem gyűjtenek össze. Ezek egy-egy gátnál, vagy egyes folyók medrében gyűlnek össze.