A marosvásárhelyi Friedrich Schiller Gimnázium igazgatótanácsa tegnap úgy döntött, hogy az iskola felújítása idejére ideiglenesen két, az önkormányzat által biztosított helyre költözteti tanulóit. Ezek közül az első a Kárpátok sétányán található Traian Săvulescu Mezőgazdasági Kollégium épülete. Itt tanulnak a Schiller iskola román és magyar tagozatos általános iskolásai. A második épület az egykori 11-es számú középiskola  épülete, bejárata a Bodoni utca és a Caraiman utca felől nyílik. Teljes egészében a gimnázium román és magyar tagozatának, valamint a Schiller általános és középiskola német tagozatának lesz szentelve. Az önkormányzat képviselőivel folytatott megbeszéléseket követően megállapodás született arról, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal által biztosítandó helyiségeket a 2022-2023-as tanév kezdetére alakítják ki, és minden diák a nap első felében jár a tanórákra. A marosvásárhelyi Friedrich Schiller Gimnázium felújítási és korszerűsítési munkálatai egy európai alapokból finanszírozott projekthez való hozzáférést követően, mintegy 12 és fél millió lej értékben (áfával együtt) valósulnak meg, és a tervek szerint 2023 októberében fejeződnek be. A munkálatok befejeztével az ország egyik legmodernebb iskolája lesz – írja Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala Facebook oldalán.