Török Jenő, a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője azt mondta, a megye egész területét aszály sújtja, a kár 30-100 százalék közötti, a burgonya például 60-80 százalékban tönkrement. Emellett a legelőkön is kiszáradt a fű, és a patakok is sok helyen kiszáradtak, ezért az állattenyésztők is bajba kerültek. Mindezért azt kérték a szakminisztériumtól, hogy nyilvánítsa aszály sújtotta területté Hargita megyét. Az aszály országos szinten is hatalmas károkat okozott. Két hete Braila és Vrancea megye kérte, hogy hirdessenek rendkívüli állapotot, mert több ezer hektáron mehet tönkre a termés. Mivel nagyon sok megyét érintett a szárazság, Török Jenő mezőgazdasági szakember szerint nagyon nehéz lesz elérni, hogy a gazdák kártérítést kapjanak a kormánytól.