A kormány konvergencia programja alapján az intézkedés célja a fogyasztás növelése. A dokumentumban az szerepel, hogy a jövedelmek növelését a minimálbér emelésével, a nyugdíjak kiigazításával és az egységes bértörvény alkalmazásával fogják elérni. A kormány tervei szerint a minimálbér 2016-ra eléri majd az 1200 lejt. Az egységes bértörvény egyes előírásainak alkalmazásával pedig növelni fogják a fogják a fiatal munkavállalók, illetve a kisjövedelmű családok jövedelmét. Az egységes bértörvényt 2010-ben fogadta el a kormány, de a költségvetési megszorító intézkedések miatt eddig nem alkalmazták. A jogszabály rangsorolja a közszférában létező beosztásokat, és különböző bérkategóriákat állapít meg. Azt is rögzíti, hogy a közszférában a a legnagyobb fizetés nem lehet nagyobb mint a legkisebb bér 15-szöröse.