A Székelyhon tájékoztatása szerint szemeteskocsikkal köröztek a marosvásárhelyi városháza körül a munka nélkül maradt Sylevy cég alkalmazottai, ötven munkás pedig a hivatal elé vonulva tiltakozott amiatt, hogy a városvezetés felbontotta az utcai takarításra vonatkozó szerződést. A marosvásárhelyi városháza ugyanis tegnap értesítette a Sylevy szolgáltatót, hogy július 7-től más szolgáltatónak adja az utcai takarítást és a közterek tisztán tartását. A hivatalos átirat nyomán a háromszáz alkalmazottat foglalkoztató cég mintegy félszáz munkása a városháza elé vonult tiltakozni. Soós Zoltán, polgármester úgy nyilatkozott, hogy a régi szolgáltató kapcsán számos lakossági panasz érkezett, hogy a város utcái szemetesek, ezért 180 napra egy dévai cégnek adták át a szolgáltatást.