Az MTI tájékoztatása szerint a szenátus tegnap megszavazta azt a jogszabályt, amely arra kötelezi a különböző internetes kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó vállalatokat és tárhely-szolgáltatókat, hogy a hatóságok kérésére tegyék elérhetővé felhasználóik üzeneteit és beszélgetéseit. A jogszabályt tavaly október elején fogadta el a román kormány, tavaly decemberben gyorsított eljárásban a képviselőház is megszavazta a jogszabályt, most pedig ügydöntő házként a szenátus is, így már csak az államelnöknek kell aláírnia ahhoz, hogy hatályba lépjen. A kormány azzal indokolta a jogszabály elfogadását, hogy az gyakorlatba ülteti az Európai Parlament és a Tanács irányelvét az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról. A román média szerint ennek a jogszabálynak az elfogadása az egyik feltétele volt annak, hogy Romániában is kiépítsék az 5G hálózatot. A civil szervezetek attól tartanak, hogy ez a jogszabály visszaéléseket tesz lehetővé.