A Krónika tájékoztatása szerint a fejlesztési minisztérium és a Világbank által készített, az EU által használt eurobarométer mintájára épülő felmérés eredményei szerint a romániai városok toplistáját Kolozsvár vezeti, melyet Temesvár és Brassó követ. A felmérés több, mint 13 ezer lakos megkérdezésével készült. Az eredményekből kiderül, hogy a megkérdezett kolozsváriak 97 százaléka elégedett a várossal, de a nagyváradiak és a gyulafehérváriak is nagyra tartják lakóhelyüket. Továbbá a felmérésből kiderül az is, hogy Kolozsváron a lakosok 88, Nagyváradon 82 százaléka elégedett a közszállítással, míg a bukarestieknek alig feléről mondhatni el ugyanezt. Ugyanakkor a megkérdezettek 39 százaléka az egészségügyi ellátás státuszát tartja a legnagyobb problémának, míg 32 százalék szerint a légszennyezés, 29 százalék szerint pedig a közúti infrastruktúra állapota jelenti a gondot.