Az államfő a Cotroceni palotában tartott sajtóértekezletén elmondta, a hét elejétől életbe lépett korlátozó intézkedések kizárólagos célja az ország lakosságának védelme és az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás enyhítése. Az államfő szerint ameddig nincs hatékony vakcina, addig a nincs más megoldás, mint szigorú korlátozások bevezetése. Johannis szerint bár az oltásról érkező hírek nagyon jók, a tényleges oltásig azonban még sok lépést kell megtenni. Ugyanakkor azt állította, hogy Romániának már megvan az oltási stratégiája. Klaus Johannis továbbá arról biztosította a lakosságot, hogy lesz megfelelő számú hely az intenzív osztályon a koronavírus-fertőzött betegek kezelésére, de több országgal is tárgyaltak, ahová esetleg súlyos állapotban lévő romániai pácienseket lehet szállítani. Az államfő ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy erre nem kerül sor. Újságírói kérdésre Klaus Iohannis kifejtette, hogy nem mérlegelik a hatóságok az ország teljes lezárását, sem most, sem a karácsonyi időszakban.