A kiszolgáltatott helyzetben levő családok 95 százaléka a társadalmi-gazdasági válság közepette nem tudja fedezni az olyan alapvető szükségleteket sem, mint a gyógyszerek beszerzése vagy orvosi konzultációk fizetése, a gyermekek élelmezése és ruháztatása, az oktatással kapcsolatok kiadások fedezése, a közüzemi számlák kifizetése. Ez derült ki a Mentsétek meg a Gyermekeket felméréséből. A szervezet mai közleményében számol be az október 21-31. között végzett felmérésének eredményeiről, amelyet az általa támogatott családok körében végzett. A felmérésből kiderül, hogy ezen családok 96 százaléka jelölte meg jövedelemforrásként a szociális juttatásokat, és 12 százalékuk számára ezek jelentik az egyetlen jövedelemforrást. A szóban forgó családoknak több mint egyharmadának három-négy gyereke van, 8 százalékának pedig 5 vagy annál több. Az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala, az Eurostat múlt héten közzétett adatai értelmében a romániai gyermekek 41,5 százaléka volt kitéve tavaly a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának.