Alapításának 400. évfordulóját ünnepelte a hétvégén a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium. A szombati díszünnepség szónokai az oktatási intézmény több évszázados múltját, valamint az alapító nagy erdélyi fejedelem örökségét méltatták, megemlékezve a tanintézet jeles diákjairól is. Az esemény fénypontja a világ minden részéből összesereglett véndiákok szombati találkozója volt. A magyar kormány képviseletében Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szólt az egybegyűltekhez. Kelemen Hunor RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes beszédében nemzedéke feladatának azt jelölte meg, hogy jobb állapotban hagyja a magyar intézményeket, mint amilyenben megörökölte azokat. Kató Béla erdélyi református püspök a reformáció érdemének nevezte felszólalásában, hogy Erdélyben is felismerték az oktatás jelentőségét. Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere kijelentette, a 25 ezer lakosú kisváros jelentőségét a kollégium adja, a kollégium pedig nem lenne olyan jelentős Bethlen Gábor szellemisége nélkül. Több szónok is megemlítette a magyar tudományosság, kultúra nagy alakjait, akik a kollégiumban tanultak. Többször elhangzott Kőrösi Csoma Sándor, Bolyai Farkas, Áprily Lajos, Sütő András neve.