Romániának ki kell fizetnie legalább 60 millió eurót az Európai Űrügynökséggel szemben felhalmozott tartozásból – nyilatkozta tegnap Sebastian Burduja a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter. A tárcavezető a Román Űrügynökség által szervezett konferencián elmondta, Románia jelenleg csaknem 100 millió euróval tartozik az Európai Űrügynökségnek, mivel 2017 és 2019 között egyedüli tagországként nem fizette be a hozzájárulását. Októberig legalább 60 millió eurót kellene törleszteni a tartozásból – tette hozzá a miniszter, hangsúlyozva, keresik ennek a módját, igyekeznek olyan megoldást kell találni, amely nem veszélyezteti a költségvetési egyensúlyt. A miniszter szerint ez a hozzájárulás valójában egy rendkívül jövedelmező befektetés Románia számára, és nem érti, hogy miért maradtak el a befizetések 2017 és 2019 között. Emiatt felfüggesztették Románia szavazati jogát a szervezeten belül, a tagországok közül egyedüliként – állítja a miniszter. Az ESA-programokhoz még hozzáférésük van a romániai szakembereknek, de nem tudhatjuk, meddig lesz ilyen elnéző az Európai Űrügynökség – fejtette ki Sebastian Burduja.