A projektben részt vett a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége is. A program célja a fiatalok megszólítása, a közéleti kérdések megvitatásába való bevonása volt. A hat hetes projekt Erdély-szerte 30 településre látogatott el, és közel 2000 fiatalt érintett. Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke kijelentette: az eredmények megerősítették, hogy a fiatalokat érdekli a közélet, és szeretnének beleszólni jövőjük alakulásába. Kiemelte, hogy a kivándorlás problémája érinti leginkább a fiatalokat. A konzultáció eredményeit a 750 fiatal önkormányzati jelölt rendelkezésére fogják bocsátani, hogy tudomásuk legyen  azon problémákról amelyek az ifjúságot leginkább foglalkoztatják, szögezte le Antal Lóránt.