A sürgősségi tanácskozáson olyan kormányfőjelöltről tárgyaltak, aki decemberig maradna hivatalban. A pozícióra esélyes lehet Nicolae Ciucă, ideiglenes honvédelmi miniszter és Bogdan Aurescu, ideiglenes külügyminiszter. Egyes PNL tagok nem tartják elég felkészültnek őket, mivel technokraták, és nem párttagok. Ennek ellenére az ellenzéki többség támogatná  jelölésüket a parlamentben. Raluca Turcan nevezését, úgy a PNL-s kollégái, mint az ellenzéki pártok is elutasították. Felmerült még Cătălin Predoiu ideiglenes igazságügyi miniszter neve is. Ezen a belső találkozáson arról is egyeztettek, hogy a PNL kormánykoalícióra kerüljön a PLUS-sal és az USR-vel együtt. Dacian Cioloș már bejelentette, hogy a PLUS készen áll arra, hogy a PNL-vel együtt kormányozzon. Dan Barna Dacian Ciolos kormányfő jelölését támogatja a ma délután sorra kerülő elnöki konzultáción.