Az igazságügyi minisztérium új börtönt tervez építeni, Buzău megyében – közölte tegnap Tudorel Toader szakminiszter. A kormányülés elején Mihai Tudose kormányfő a börtönök túlzsúfoltságának megszüntetésére irányuló intézkedések felgyorsítását kérte Toadertől, az Emberi Jogok Európai Bírósága által kilátásba helyezett büntetés elkerülése érdekében. Erre reagálva a miniszter kifejtette, a tervek szerint egy új, korszerű börtönt építenének. Ezáltal és a berceni-i börtönnel biztosítani tudják majd a foglyonkénti négy négyzetméteres helyet, ahogyan arra az az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az EJEB joggyakorlata is kötelez – fejtette ki a miniszter.