Stefan Somesan megyei főtanfelügyelő szerint üres 220 teljes és 860 részkatedra. Azt mondta, főleg a közigazgatás és a turizmus szakok magyar tagozatán van sok üres állás, de a német tagozaton sincs elég tanító. Illés Ildikó, Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes az ErdélyFM-nek azt mondta, jövő hónap elejéig megpróbálnak minden üres posztot betölteni.

„Lehetőségünk van, hogy plusz órában kiadjuk a címzetes pedagógusoknak, akik abban az iskolában tanítanak. Másfél katedrával működhetnek. Vagy ha nem írta meg az ötöst vagy nem szakképzett, van bizonyos egyeteme, de nem a szaknak megfelelően, akkor szervezünk újból versenyvizsgát és ennek alapján elfoglalhatják a helyüket.”

Illés Ildikó azt mondta, péntekig ismét felmérik, hány posztot kell betölteni, majd szeptember 30-án versenyvizsgát szerveznek. A tanfelügyelőség szerint azért is ilyen sok az üres poszt, mert sok pedagógus lemondott a versenyvizsgán elnyert állásról, amint szembesült a munkakörülményekkel.